20 éves csúcson a nők foglalkoztatottsága

Publikálva: 2012. november 29.

Több mint 1,8 millió nő dolgozik a 15-64 éves korcsoportban Magyarországon, ilyen magas értéket 1992 óta nem mért a KSH.

Magyarországon a foglalkoztatottak száma 2010. III. negyedéve óta folyamatosan bővül, ma 160 ezerrel többen dolgoznak, mint a kormányváltáskor. A KSH legfrissebb adatai szerint a 2012. augusztus-októberi időszakban 71 ezer fővel dolgoztak többen, mint egy évvel korábban. Ehhez kétharmad részben – 44,7 ezer fővel – járultak hozzá a nők. Fél évtizede, 2007 óta először fordul elő az is, hogy a női munkanélküliségi ráta alacsonyabb az uniós átlagnál. 

A nőknél 2012. II. negyedéve volt az első olyan időszak, amikor minden korosztályban nőtt a foglalkoztatottak száma. Legjelentősebb emelkedés a 40 év felettieknél mutatható ki. Többen dolgoznak a 20-24 éves fiatalok körében is, ahol 2010-ig folyamatosan zuhant a foglalkoztatási ráta, akkor stagnálni kezdett, s a II. és a III. negyedévben mutatható ki először növekedés. Az iskolai végzettség alapján az érettségivel rendelkező, de egyetemi diplomával nem rendelkező csoport járult hozzá legnagyobb mértékben a növekedéshez, és emelkedett az alacsony iskolai végzettségűek rátája is.

A bővülés háromnegyedét a teljes munkaidős, egynegyedét a részmunkaidős foglalkoztatottak adták. Így a legutolsó lezárt teljes negyedévben (2012. III. negyedév) 100 nőből 53 dolgozott, közülük 48 teljes munkaidőben és 5 részmunkaidőben. Ezen értékek is azt mutatják, hogy az új Munka Törvénykönyvének hatályba lépése úgy indította el a munkaerő-piac rugalmasabbá válását, hogy közben a teljes munkaidős foglalkoztatás is bővült. Legjelentősebb a növekedés a kereskedelemben, az egészségügyi és szociális ágazatban, valamint a mezőgazdaságban. 

Fontos kiemelni, hogy ezen időszak minden hónapjában a nők ugyanakkora létszámban voltak érintettek a közfoglalkoztatásban, mint az előző év azonos hónapjaiban. Tehát a közfoglalkoztatás nem befolyásolta érdemben a foglalkoztatási rátát.

(Nemzetgazdasági Minisztérium, Foglalkoztatáspolitikáért Felelős Államtitkárság)

Menü

Navigáció