100 nap múlva kezdődik az Európai Mobilitási Hét

Publikálva: 2013. június 8.

Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi programsorozatát minden évben szeptember 16. és 22. között rendezik meg. Az idei részvételre már regisztrált települések fele magyar. Az Európai Mobilitási Hetet beharangozó, hagyományos rajz-, fotó- és családi kreatív pályázat jelentkezési szakasza néhány héten belül lezárul. Közlemény.

A rendezvénysorozat idei mottója ("Tiszta levegő – Mozdulj érte!") arra hívja fel a figyelmet, hogy utazási szokásainkkal mindannyian befolyásolhatjuk lakóhelyünk, környezetünk levegőjének tisztaságát.

Az Európai Mobilitási Hét nemzetközi honlapján mostanáig összesen 18 település regisztrált (ld. itt: http://www.mobilityweek.eu/cities). A legnagyobb számban a magyarországi önkormányzatok vállalkoztak a programok megszervezésére. A 9 hazai jelentkező Dévaványa, Fehérgyarmat, Gyöngyöshalász, Hódmezővásárhely, Kisbér, Mórahalom, Szentgotthárd, Szigetvár és Tata. Magyarország az elmúlt két évben a negyedik legtöbb résztvevővel büszkélkedhetett, az élénk érdeklődés alapján joggal remélhető, hogy idén is sikerülhet megismételni e szép sikereket.

A kapcsolódó rajz-, fotó- és családi kreatív pályázat beküldési határideje 2013. június 28-a. Az elbírálásnál fontos szempont, hogy a művekben jelenjen meg, az alkotó milyennek képzeli a tiszta levegőjű, élhető várost. A pályázaton idén először 18 éven felüliek is indulhatnak fotóikkal. Az Európai Mobilitási Hétről a www.emh.kormany.hu honlapon olvasható részletes tájékoztatás.

(Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Kommunikációs Főosztály)

Menü

Navigáció