Az egyiptomi helyzet gondos mérlegelése alapján, figyelemmel az európai uniós partnereink álláspontjára is, a Külügyminisztérium az utazási tanácsok további szigorítása mellett döntött, és a biztonsági helyzet érdemi javulásáig egyelőre nem javasolja az utazást egész Egyiptomba. Közlemény.

A Külügyminisztérium, a biztonsági kockázatok minimalizálása és a magyar állampolgárok esetleges bajba kerülésének megelőzése érdekében felülvizsgálta utazási tanácsait. Az egyiptomi helyzet gondos mérlegelése alapján, figyelemmel az európai uniós partnereink álláspontjára is, a Külügyminisztérium az utazási tanácsok további szigorítása mellett döntött, és a biztonsági helyzet érdemi javulásáig egyelőre nem javasolja az utazást egész Egyiptomba. Ennek megfelelően a Külügyminisztérium – a konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI törvény alapján – az ország teljes területét az „I - Utazásra nem javasolt országok és térségek” biztonsági kategóriába sorolja.

Az augusztus 14-én a fővárosban és Egyiptom több régiójában kirobbant erőszakos összecsapások miatt a kormány egy hónapra szükségállapotot, este hét és reggel hat óra között pedig éjszakai kijárási tilalmat rendelt el Kairóban, Alexandriában, Szuezben és az ország több tartományában. Az események miatt felfüggesztették a vasúti közlekedést az ország északi és déli része között, megerősítették a kormányépületek védelmét, Kairóban és az ország más területein több helyen útlezárások, katonai ellenőrző pontok vannak, lezárták a látogatók elől a gízai piramisokat is.

A Külügyminisztérium a Kairói Nagykövetségtől, a helyi hatóságoktól, hivatalos forrásoktól, az Európai Unió tagállamaitól, valamint a nagyobb utazási irodáktól és érdekképviseleti szervektől származó információk alapján folyamatosan figyelemmel kíséri és elemzi az egyiptomi biztonsági helyzet alakulását, az oda utazó, vagy ott tartózkodó magyar állampolgárok biztonságát érintő körülményeket. Az információk elemzése és az utazási tanácsok kiadása, frissítése során elsődleges szempont az utazók biztonsága.

Figyelemmel az augusztus 16-án, pénteken Egyiptom több tartományában folytatódó tömegtüntetésekre és erőszakos cselekményekre, valamint az országban uralkodó biztonsági környezet és a belpolitikai helyzet kiszámíthatatlanságára, a Külügyminisztérium, a biztonsági kockázatok minimalizálása és a magyar állampolgárok esetleges bajba kerülésének megelőzése érdekében felülvizsgálta utazási tanácsait. Az egyiptomi helyzet gondos mérlegelése alapján, figyelemmel az európai uniós partnereink álláspontjára is, a Külügyminisztérium az utazási tanácsok további szigorítása mellett döntött, és a biztonsági helyzet érdemi javulásáig egyelőre nem javasolja az utazást egész Egyiptomba. Ennek megfelelően a Külügyminisztérium – a konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI törvény alapján – az ország teljes területét az „I - Utazásra nem javasolt országok és térségek” biztonsági kategóriába sorolja. (Az utazási szerződésről szóló 281/2008. (XI. 28.) Korm. rendelet 8. § (6) bekezdésének hatálya alá tartozó területek.)

A Vörös-tengeri védett üdülőkomplexumokban egyelőre viszonylagos nyugalom van, az egyiptomi hatóságok biztosítani tudják a külföldiek részére szükséges védelmet. Az egyiptomi rendőrség azonban a szállodák területén való tartózkodást tanácsolja a turistáknak mind Hurghadában, mind Sharm-El-Sheik-ben. Nyomatékosan kérjük a jelenleg ezeken a területeken tartózkodókat, hogy – a helyi rendőrség kérésének megfelelően – maradjanak az üdülőközpontok területén. Az üdülőterületeken pillanatnyilag tapasztalható viszonylagos nyugalom ellenére jelenleg e területekre sem tudjuk javasolni az utazást. Az ott tartózkodó nyaralóktól azt kérjük, hogy folyamatosan tájékozódjanak az utazási irodáknál, vagy azok helyi képviselőinél és kövessék nyomon a helyi hatóságok, híradások és szállásadók figyelmeztetéseit, tanácsait, utasításait, és annak megfelelően járjanak el.

A Külügyminisztérium továbbra is kiemelten figyeli az egyiptomi biztonsági helyzet alakulását, és az ország egészének, vagy egyes területeinek besorolásán haladéktalanul változtat, amennyiben az utazási tanács módosítása indokolttá válik.

Tüntetésekkel nem csak Kairóban, hanem az ország más területein (elsősorban a nagyvárosokban) is számolni kell, amelyek erőszakos cselekményekbe csaphatnak át, adott esetben tűzharcok alakulhatnak ki. A jelenleg Egyiptomban tartózkodókat nyomatékosan kérjük, hogy biztonságuk érdekében mindenképpen kerüljék el a tömegmegmozdulásokat, és ezek környékét is. Ha ilyet látnak, a legrövidebb időn belül hagyják el a helyszínt. Fényképeket ne készítsenek se a tüntetőkről, se a rendvédelmi szervek tagjairól, még mobiltelefonnal sem. Folyamatosan kövessék nyomon az eseményekről tudósító híradásokat.

A hadsereg a városokban és vidéken is számos katonai ellenőrző pontot állított fel. Kérjük, hogy ezeken a helyeken kövessék a hadsereg alakulatainak utasításait, úti okmányaikról legalább másolatot minden esetben tartsanak maguknál, azt kérésre adják át az ellenőrzést végző katonáknak.

Felhívjuk az Egyiptomban tartózkodó állampolgáraink figyelmét, hogy a kairói nagykövetségen történő bejelentkezés megkönnyítheti a velük való kapcsolattartást esetleges vészhelyzetben, és elősegítheti a róluk történő konzuli gondoskodást.

A kairói magyar nagykövetség a kialakult helyzetben megerősített ügyeletet tart, biztosítva, hogy a segítséget, tájékoztatást kérő magyar állampolgáraink folyamatosan, a nap 24 órájában elérhessék a külképviseletet. A magyar konzuli szolgálat, szorosan együtműködve más tárcákkal, uniós partnereinkkel és az utazási irodák, biztosítók érdekképviseleti szerveivel, továbbra is segítséget nyújt az esetleg bajba kerülő magyar állampolgároknak és mindent elkövet a bajba jutások megelőzése érdekében.

(Külügyminisztérium)