Magyarország mélységesen elítéli a Szíriában 2013. augusztus 21-én végrehajtott, nagyszámú civil áldozattal is járó vegyifegyver-támadást. Közlemény.

Az immár több mint két éve zajló felkelés és az Aszad-rezsim brutális fellépése saját lakossága ellen már eddig is százezernyi halálos áldozattal, számtalan sebesülttel és több millió menekülttel járó súlyos humanitárius válságot idézett elő. A mostani vegyifegyver-támadás azonban mindenképpen egy határvonal átlépését jelentette.

Üdvözöljük, hogy az ENSZ-ellenőrök az Aszad-rezsim kezdeti késlekedése után végül megkapták a lehetőséget arra, hogy a helyszínen vizsgálhassák meg, ki a felelős ezért a szörnyű, semmivel sem igazolható tettért. Nagy fontosságot tulajdonítunk annak, hogy az ellenőrök akadálytalanul és eredményesen végezhessék munkájukat. Magyarország az elsők között szakított az Aszad-rezsimmel. Az azóta folytatódó tragikus eseménysorozat és a nagyszámú civil áldozat jól mutatják e lépés megalapozottságát.

(Külügyminisztérium)