A Duna magyarországi árhulláma következtében a szakemberek szerint várhatóan az eddig észlelt legmagasabb dunai vízszinteket meghaladó vízszintek alakulnak ki. A Kormány ezért Győr-Moson-Sopron megye és Komárom-Esztergom megye területére; Pest megyében a Szobi járás; a Váci járás, a Dunakeszi járás és a Szentendrei járás területére, továbbá Budapest I.; II.; III.; IV.; V.; IX.; XI.; XIII., XXI. és XXII. kerületének közigazgatási területére 2013. június 4-én 12 órától veszélyhelyzetet hirdetett ki. Közlemény.

A veszélyhelyzettel érintett területen

  • a közúti, a vasúti, a vízi és a légijárművek forgalma korlátozható, illetve ideiglenesen megtiltható;
  • elrendelhető, hogy közterületen rendezvény, nyilvános gyűlés megtartását a rendőrség a védelmi érdekek sérelme esetén megtiltsa;
  • elrendelhető, hogy azt az ott lakók a szükséges időtartamra elhagyják (kitelepítés), egyben kijelölhető új tartózkodási helyük (a lakók elszállításáról a polgármester a hivatásos katasztrófavédelmi szerv közreműködésével gondoskodik);
  • elrendelhető az oda történő belépés, az ott-tartózkodás időbeli korlátozása, illetve engedélyhez kötése;
  • elrendelhető a nemzetgazdasági és más szempontból fontos vagyontárgyak elszállítása biztonságba helyezésük érdekében (kiürítés);
  • elrendelhető az ideiglenes polgári védelmi szolgálat ellátása;
  • elrendelhető a mentésre alkalmas bármely jármű, műszaki eszköz és földmunkagép igénybevétele;
  • a veszélyhelyzet elhárításához szükséges mértékben - kártalanítás mellett - elrendelhető ingatlan igénybevétele, illetve építmény részleges vagy teljes bontása, amennyiben az a veszély elhárítása vagy további veszély megelőzése érdekében feltétlenül szükséges,
  • előírhatók a közoktatási intézmények működésével, működtetésével, a nevelési év, tanítási év megszervezésével kapcsolatos feladatok és elrendelhető azok azonnali végrehajtása.

Kitelepítésre kizárólag végső esetben kerül sor. Az esetleges kitelepítéssel érintett területen a vagyonvédelmet a rendőrség biztosítja. A Belügyminisztérium emlékeztet rá, hogy az Országgyűlés a közelmúltban módosította a Büntető Törvénykönyvet: a veszélyhelyzettel érintett területen elkövetett lopás büntetési tételét a korábbiakhoz képest szigorította.
A Belügyminisztérium kéri a folyó mentén élőket, a védekezésben önként résztvevőket, hogy működjenek együtt a hatóságokkal.

(Belügyminisztérium)