Dr. Pintér Sándor Magyarország belügyminisztere részvétét és együttérzését fejezte ki az M5 autópályán ma reggel történt tragikus baleset román áldozataival kapcsolatban Radu Stroe Románia belügyminisztere számára.

2013. augusztus 30-án reggel 5 óra 5 perc körüli időben az M5 autópályán Budapest irányába a 26-os kilométer szelvénynél több ember halálát okozó tömegszerencsétlenség történt. Egy bolgár felségjelzésű kamion, bolgár állampolgárságú vezetője Kecskemét irányából Budapest felé haladva az előtte torlódás miatt lassító gépkocsi oszlopba fékezés nélkül belehajtott. Az ütközés akkora erejű volt, hogy további három személyszállító kisbuszt és hat személygépkocsit tört össze, némelyiket a felismerhetetlenségig. A baleset következtében három személy életét vesztette, hat személy életveszélyes, 13 súlyos, 14 személy pedig (köztük a bolgár kamion vezetője) könnyű sérüléseket szenvedett. A sérülteket három budapesti és két vidéki kórházba szállították.

A mentésben résztvevő szakemberek mindent megtettek a következmények gyors felszámolásáért, a balesetet szenvedők szakszerű ellátásáért. A belügyminisztérium és az alárendelt szervek, így a Rendőrség és a Katasztrófavédelem munkatársai továbbiakban is mindent megtesznek, és teljes mértékben együttműködnek a Romániából érkezett egészségügyi szakszemélyzettel.

A baleset okának tisztázása érdekében a helyszínen igazságügyi szakértő bevonására került sor, a baleset okozásával megalapozottan gyanúsítható bolgár állampolgár bűnügyi őrizetbe vételére intézkedés történt.

(Belügyminisztérium)