Hírek

Dr. Mikola István nyitotta meg a nyolcadik alkalommal megrendezett Budapesti Emberi Jogi Fórumot

Publikálva: 2015. november 12.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium szervezésében 2015. november 12-én és 13-án immár nyolcadik alkalommal rendezik meg a Budapesti Emberi Jogi Fórumot. Az előző évekhez hasonlóan a konferencia lehetőséget biztosít az emberi jogok nemzeti és nemzetközi szakértői, kormányzati és nem-kormányzati szervezetek képviselői, valamint tudományos kutatók számára a közös érdeklődésre számot tartó aktuális kérdések megvitatására.

Tovább a teljes cikkre

Színezd át! - ingyenes családi nap október 11-én a Bálnában!

Publikálva: 2015. október 7.

Hétmérföldes csizmájával - hét helyszín után - október 11-én Budapestre érkezik a Színezd át ingyenes családi nap, amely programjaival és játékos feladataival a Bálna (1093 Budapest, Fővám tér 11-12.) II. emeleti nagytermében várja a gyerekeket 10.30-tól 16 óráig. Az együtt és egymásért gondolkodás jegyében megvalósuló, nemzetiségeink kultúráját megismertetni kívánó eseménysorozat az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, Balog Zoltán miniszter úr fővédnökségével jöhetett létre.

Tovább a teljes cikkre

Az erőszakmentesség világnapja

Publikálva: 2015. október 2.

Az erőszakmentesség napját 2007 óta ünneplik világszerte október 2-án, Mahatma Gandhi születésnapján. Gandhi az indiai függetlenségi mozgalom vezetőjeként elutasította a függetlenség erőszakos módon történő elnyerését. Hitt a békés megoldásokban, a polgári ellenállás erejében.

Tovább a teljes cikkre

Balog Zoltán felszólalt az Idősek Tanácsa ülésén

Publikálva: 2015. október 1.

Balog Zoltán az Idősek Tanácsának ülését megelőző díjátadás kapcsán kiemelte: ideje van a köszönetnek, ideje van annak, hogy köszönetet mondjunk az időseknek azért, amit felépítettek, amit újjáépítettek. Köszöntőjében hangsúlyozta: amikor köszönetet mondunk, akkor azoknak is köszönetet mondunk, akik azért dolgoznak nap, mint nap, hogy az idős kor valóban nyugodt kor legyen. Arra is alkalmat ad ez az alkalom, hogy elgondolkozzunk a nemzedékek egymáshoz fűződő viszonyáról – tette hozzá.

Tovább a teljes cikkre

A romákat segíteni kell a felemelkedésben

Publikálva: 2015. augusztus 3.

A roma embereket segíteni kell a felemelkedésben - mondta Takács Szabolcs Ferenc, a Miniszterelnökség államtitkára a roma holokauszt 71. évfordulója alkalmából a Roma Polgári Tömörülés (RPT) által a Cigány Történeti-, Kulturális-, Oktatási- és Holokauszt Központban szervezett megemlékezésen vasárnap.

Tovább a teljes cikkre

Környezetvédelmi Világnap

Publikálva: 2015. június 5.

Az ENSZ Környezetvédelmi Konferenciája 1972. június 5-én kezdődött Stockholmban, amely alakalom óta június 5-én világszerte ünneplik a környezetvédelmi világnapot. A világnap témája 2015-ben: „Hétmilliárd álom. Egy bolygó. Fogyassz körültekintően .” A UNEP ezzel a jelmondattal arra akarja felhívni a figyelmet, hogy a Föld eltartó képessége, a gazdasági növekedés és az emberek jóléte egymással összefügg, ezért felelősséggel kell használni a természet adta erőforrásokat.

Tovább a teljes cikkre

Homofóbia ellenes világnap

Publikálva: 2015. május 17.

A homofóbia és transzfóbia ellenes nemzetközi napot 2004-ben hozták létre annak érdekében, hogy felhívják a társadalom, a média és a döntéshozók figyelmét az LMBT embereket érő diszkriminációra. 1990-ben ezen a napon döntött a WHO a homoszexualitás, mint mentális zavar eltörléséről.

Tovább a teljes cikkre

Takács Szabolcs vezetésével a magyar delegáció részt vett az antiszemitizmus elleni harc világfórumán Jeruzsálemben

Publikálva: 2015. május 15.

Szerdán a kétévente megrendezett, több mint ezer zsidó közösség képviselőjét, diplomatákat, szakembereket felvonultató konferencia megnyitóján a magyar kormány delegációját Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára, a Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség (IHRA) soros magyar elnökségének munkáját irányító miniszteri biztos vezette.

Tovább a teljes cikkre

A kormány továbbra sem tűri a szegregációt

Publikálva: 2015. május 15.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az Antiszegregációs Kerekasztal május 14-i ülésén elmondta, a kormány továbbra is elkötelezett a romák integrált oktatása mellett. Hangsúlyozta, a szegregáció nem tűrhető, a különböző helyzeteteket különböző megoldással lehet kezelni, ezeknek a javaslatoknak a megvitatása továbbra is az Antiszegregációs Kerekasztal ülésein zajlik.

Tovább a teljes cikkre

A családok nemzetközi napja

Publikálva: 2015. május 15.

A családok nemzetközi napjának létrehozásáról 1993-ban döntött az ENSZ Közgyűlése azzal a céllal, hogy felhívja a világ figyelmét a családokat érintő aktuális kérdésekre, kihívásokra, valamint azon társadalmi, gazdasági és demográfiai folyamatokra, amelyek hatással vannak a családokra. Az évek során számtalan nemzeti és nemzetközi figyelemfelhívó eseményekre került sor a világnap keretében.

Tovább a teljes cikkre

Menü

Főoldal

Navigáció