Együtt az erőszak ellen – Konferencia a szexuális erőszakról

Publikálva: 2014. november 25.

Az utóbbi időben a társadalmat megrázó események miatt az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán működő egyes hallgatói szervezetek – így a Bibó István Szakkollégium, a Büntető Eljárásjogi és Büntetés- végrehajtási Jogi, a Büntetőjogi, a Jogszociológiai és a Kriminológiai Tudományos Diákkörök – fontosnak tartották, hogy egy tudományos konferencia keretében, szakmai érvek mentén, őszintén beszéljenek a szexuális erőszakról. A konferencia egyik nyitóbeszédét dr. Szabó József Tamás beosztott bíró, az Igazságügyi Minisztérium Parlamenti Államtitkárságának munkatársa tartotta. Ismertette az elmúlt évek jogalkotási folyamatát, valamint az első panelbeszélgetés résztvevőjeként megosztotta tapasztalatait, amelyeket bírói pályafutása során szerzett. Röviden bemutatta, hogy a jogalkotóknak milyen kérdéseket kellett tisztázniuk a szexuális erőszakkal kapcsolatos tényállások kidolgozása során, valamint mely területeken szükséges még további lépéséket tenni.


fotó: Czabán Samu

A tanító- és óvóképző kar a gólyatáborokban történt erőszakos eseményekre reagálva vállalta, hogy stratégiát dolgoz ki a hallgatók támogatására, az erőszak megelőzése és az áldozatok segítése érdekében. A stratégia keretében műhelymunkát szerveztek az érdeklődő hallgatóknak, a NANE Egyesülettel együttműködve. A kar ezzel a tematikus műhellyel csatlakozik a "16 Akciónap" rendezvénysorozathoz, amelynek központi témája a nők elleni erőszak megelőzése.

A "16 Akciónapot" 1991 óta világszerte november 25. és december 10. (az Emberi Jogok Nemzetközi Napja) között rendezik meg civil szervezetek és magánszemélyek, hogy felkeltsék a nyilvánosság figyelmét, és tájékoztatást nyújtsanak a nők elleni erőszakról, kifejezzék szolidaritásukat az áldozatok iránt, és nyomást gyakoroljanak a politikusokra a nők elleni erőszak minden formájának megszüntetése érdekében. A rendezvénysorozat megnyitója a november 22-i Néma Tanúk felvonulás, melynek során az elmúlt egy évben családon belüli erőszak során meggyilkolt áldozatokra emlékeznek, és felvonulnak a történeteiket magukon hordozó piros sziluettekkel, a Néma Tanúkkal. 

Az ELTE kezdeményezésére korábban "Együtt az Erőszak Ellen" kampány indult, melynek célja az erőszak minden formájának elutasítása. A csatlakozók egy türkiz színű szalag viselésével fejezhetik ki egyetértésüket, a kezdeményezéshez már csaknem háromezren csatlakoztak.

(Forrás:MTI)

Menü

Főoldal

Navigáció