Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma megdöbbenéssel értesült a március 15-én, a pakisztáni Lahore-ban, két keresztény templomnál a vasárnapi szertartás idején elkövetett terrorista támadásról, amely eddig 15 halálos áldozatot követelt, a hívők mellett a rendőri biztonsági személyzet soraiból is.

Az akciónak mintegy 70 - ezen belül számos kritikus állapotban lévő – sérültje is van.

A minisztérium a leghatározottabban elítéli a támadást, csakúgy, mint minden terrorista cselekedetet. Határozott álláspontunk, hogy semmilyen nézeteltérés, konfliktus, semmiféle körülmény nem igazolhatja a hasonló akciókat, amelyek csak további ellenségeskedéshez és összecsapásokhoz vezethetnek.

A minisztérium mély együttérzését fejezi ki az áldozatok hozzátartozóinak. Támogatjuk a pakisztáni kormány terrorellenes küzdelmét, amelynek célja a stabilitás és fejlődés feltételeinek megteremtése.

(kormany.hu)