Egy társadalom fejlettségének alapvető fokmérője, hogy miként viszonyul a fogyatékossággal élő polgáraihoz, mennyiben veszi figyelembe döntései során azoknak az érdekeit, szempontjait, akik valamilyen hátránnyal kénytelenek élni.

Hazánkban a fogyatékos személyek száma a 2001-es népszámlálási adatok szerint 577 ezer fő, amely a népesség 5,7 százalékát teszi ki. Szakértői becslések és a nemzetközi tapasztalatok ezzel szemben azt mutatják, hogy a lakosság átlagosan 10 százaléka él valamilyen fogyatékossággal - a valós szám tehát hazánkban is inkább az 1 milliót közelítheti.

A fogyatékos személyek demográfiai összetételére jellemző, hogy közöttük jelentősebb számban vannak időskorúak, mivel a fogyatékos személyek nagy része nem születésétől fogva sérült, hanem életkora előrehaladtával – betegség vagy baleset következtében – vált azzá. A fogyatékos személyek között a 60 évnél idősebbek aránya 44,8 százalék. A fogyatékos személyek 17 százaléka születése óta él valamilyen fogyatékossággal.

Emberi jogi szempontból kétségkívül a – hazánk által az elsők között ratifikált – Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-Egyezmény a legnagyobb jelentőségű nemzetközi dokumentum. Az Egyezmény paradigmaváltást jelentett mind a hazai, mind a nemzetközi fogyatékosságügy területén: a korábbi évtizedekre jellemző atyáskodó, paternalista szemléletmód helyett az emberi jogi megközelítést állította középpontba. Ennek lényege, hogy a fogyatékos emberek nem jótékonykodás alanyai, hanem jogok birtokosai, akiket elsősorban nem segélyekkel és kedvezményekkel, hanem az önrendelkezés, az önálló életvitel, valamint a munkához és a szolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés megteremtésével kell támogatni.

Hazánk az Egyezmény mellett az ahhoz kapcsolódó Fakultatív Jegyzőkönyvet is ratifikálta, lehetővé téve, hogy az érintettek hazánkban is igénybe vehessék az ún. egyéni panaszmechanizmust. Ennek lényege, hogy magánszemélyek vagy csoportok – a hazai jogorvoslati eszközök kimerítése után – ún. közlést intézhetnek a Fogyatékossággal Élő Személyek Jogainak Bizottságához, ha úgy érzik, hogy a magyar állam megsértette az Egyezményt.

A hazai jogszabályok területén a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény (Fot.) tekinthető alapdokumentumnak. Bátran állíthatjuk, hogy megszületésekor kuriózumnak számított: e törvénynek meghatározó szerepe volt abban, hogy az ENSZ 2000-ben Magyarországnak ítélte a Roosevelt Nemzetközi Fogyatékosságügyi Díjat.

A törvény elsődleges célkitűzése a fogyatékos személy jogainak biztosítása, ezáltal esélyegyenlőségének, önálló életvitelének és a társadalmi életben való aktív részvételének előmozdítása.

Sok más rendelkezése mellett a Fot. meghatározza a fenti célok elérése érdekében végrehajtandó intézkedések főbb területeit, akadálymentesítési kötelezettséget ír elő a kormányzati és önkormányzati közszolgáltatások fenntartói számára. Mindezek mellett életre hívta az Országos Fogyatékosügyi Tanácsot, amely a Kormány közvetlen tanácsadó szerveként a kormányzati és civil párbeszéd egyik legfőbb fórumaként működik 1999 óta.

A Fot. emellett konkrét jogosultságokat is biztosít a fogyatékos emberek számára. Ezek közül – a teljesség igénye nélkül – a rehabilitációhoz, segédeszközökhöz, támogató szolgálat igénybe vételéhez, korai fejlesztéshez, illetve az integrált vagy védett munkaerőpiaci részvételhez való jog emelhető ki.

A szabályozás lényeges eleme még a fogyatékossági támogatás, amely nem alanyi jogon, hanem az olyan, súlyosan fogyatékos személy részére járó pénzbeli juttatás, aki önálló életvitelre egyáltalán nem képes, illetve mások állandó segítségére szorul. A támogatás célja, hogy - a súlyosan fogyatékos személy jövedelmétől függetlenül - anyagi segítséggel járuljon hozzá a súlyosan fogyatékos állapotból eredő társadalmi hátrányok mérsékléséhez.

A fentieken túl a Fot. egyik legfőbb hozadéka, hogy alapot teremtett a mindenkori fogyatékosságügyi szakpolitika tervezése számára. Előírta ugyanis, hogy az Országgyűlés hosszútávú stratégiát – 7 éves időtávra szóló Országos Fogyatékosügyi Programot – köteles alkotni, amelyet a mindenkori kormány 3-4 éves, ún. középtávú intézkedési tervben bont konkrét kormányzati intézkedésekre. Ebben a feladat pontos meghatározásán túl rögzíteni kell az intézkedés kormányzati felelősét, a szükséges forrást és a feladat határidejét. Mindkét dokumentumot időről időre meg kell újítani, ez a rendszer tehát valóban hosszú távon biztosít keretet a hazai szakpolitika számára.

A hatályos, új Országos Fogyatékosügyi Programról szóló 10/2006. (II. 16.) OGY határozat (OFP) a 2007-2013-as időszakra határozza meg a fogyatékosságügyi szakpolitika legfőbb irányait. Alapelvei között fellelhető a prevenció, a hátrányos megkülönböztetés tilalma, a fogyatékos személyt megillető (speciális) jogok védelme, valamint az önrendelkezés, az integráció és az egyenlő esélyű hozzáférés elve. A Program által rögzített „Semmit rólunk nélkülünk!” elv pedig alapvető kritériumként határozza meg, hogy a fogyatékos embereket is érintő intézkedések előkészítésében és végrehajtásában – saját jogon vagy az általuk választott képviselők útján – maguk az érintettek is részt vehessenek.

Az OFP négy célterületen fogalmaz meg elérendő célokat:

  • társadalmi szemléletformálás,
  • a fogyatékos személyek és családjuk életminőségének javítása,
  • a társadalom életében való aktív részvétel,
  • rehabilitáció.

Emberi jogi szempontból ugyancsak lényeges eredmény volt a magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról szóló 2009. évi CXXV. törvény megalkotása, amelyet az Országgyűlés ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadott el. A törvény megjelenésével nemzetközi szinten is kiemelkedően tartalmas jelnyelvi szabályozás lépett életbe Magyarországon, amely a jelnyelvet önálló, természetes nyelvként, a hallássérültek csoportját pedig nyelvi kisebbségként ismeri el. A törvény emellett állami kötelezettséggé teszi a jelnyelvi tolmácsszolgáltatás országos hálózatának működtetését, térítésmentes jelnyelvi tolmácsszolgáltatást biztosít a hallássérült és siketvak emberek számára. Ezek mellett 2017-től lehetővé teszi az ún. bilingvális (elsősorban jelnyelven történő) alapfokú oktatás választhatóságát, és kötelezően előírja a televíziók számára a műsorszámok feliratozását.