A menedékkérők engedély nélküli távozása és a menekültügyi eljárással való visszaélés magas arányára tekintettel 2013. július 1-jétől bevezethetik a menekültügyi őrizetet Magyarországon. A belügyminiszter vonatkozó javaslatának általános vitáját a tervek szerint szerdán kezdi meg a parlament. (Frissített.)

Az egyes rendészeti tárgyú törvényeket - köztük a migrációs, illetve menekültügyi törvényt - módosító javaslat célja az uniós irányelvek és rendeletek módosításának átvezetése a hazai jogszabályokon, továbbá uniós jogból fakadó kötelezettségek teljesítése.


A kormany.hu-nak Csizmadia Tamás, a Belügyminisztérium sajtófőnöke nyilatkozott.

Az Európai Bizottság korábban több ponton hiányosságokat fogalmazott meg a magyar menekültügyi szabályozással kapcsolatban, a testület leginkább a befogadás anyagi feltételeivel és a menedékkérők őrizetével kapcsolatosan jeleztek kifogásokat.

Pintér Sándor a menekültügyi őrizet önálló jogintézményként való bevezetését, feltételeinek törvényi szintű rögzítését javasolja. Jelezte: a menedékkérők őrizetére vonatkozó szabályokat az idegenrendészeti szabályozástól világosan el kell különíteni, a szabályokat az átdolgozott befogadási irányelv rendelkezéseire figyelemmel kell meghatározni.

Az irányelv előírja az őrizet alternatíváinak - mint a kijelölt helyen való tartózkodás, jelentkezési kötelezettség vagy pénzügyi garanciavállalás - jogszabályban rögzítését, továbbá meghatározza egyebek mellett az őrizet elrendelésének okait, maximális időtartamát. Az előterjesztésből kiderül, hogy az őrizetnek lényegesen rövidebbnek kell lennie, mint az idegenrendészeti eljárásban elrendelt őrizetnek.

A menekültügyi őrizetet a jelenlegi őrzött szállásoktól eltérő és speciális elhelyezési körülményeket biztosító intézményben kell végrehajtani, vagyis biztosítani kell az épületen belüli szabad mozgást, művelődési és sportolási lehetőséget. A tárcavezető indítványa szerint a menedékkérők engedély nélküli távozása és a menekültügyi eljárással való visszaélés magas arányára tekintettel szükséges a menekültügyi őrizet mielőbbi, július 1-jei bevezetése.

A törvényjavaslatban a tárca ezen felül a befogadás anyagi feltételeivel összefüggő hiányosságokat is korrigál, valamint a vízumjogorvoslat hazai rendszerével kapcsolatban teszi meg a szükséges kiegészítéseket.. A tárca emellett lehetővé tenné a harmadik országbeli állampolgároknak az összevont engedélyt, vagyis egyetlen közigazgatási eljárásban állítanák ki a tartózkodási és munkavállalási engedélyt. Ezt a vonatkozó irányelv nemcsak az elsődlegesen munkavállalás miatt érkezők számára írja elő, hanem azoknak is, akik például családegyesítés miatt tartózkodnak Magyarországon.

(MTI)