Völner Pál: a menekültek a háború és az embercsempészek áldozatai

Publikálva: 2016. szeptember 7.

A menekültek a háború és az embercsempészek áldozatai - állapította meg a kormány Emberi Jogi Munkacsoportjának Egyéb Polgári és Politikai Jogokért Felelős Tematikus Munkacsoportja keddi rendes ülésén.

Völner Pál, a munkacsoport elnöke, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek az ülés után elmondta: a megállapítások közé tartozik az is, hogy a migráció kapcsán kialakult helyzetet a világ vezető hatalmainak minél hamarabb orvosolniuk kellene. 

Az ülésen áttekintették továbbá, hogy az elmúlt évben az unió országai és maga a szervezet miként reagáltak a migráció okozta kihívásra, és megállapították, hogy a tagállamok többsége fokozatosan elfogadta a magyar álláspontot a kérdésben. 

Ez azt jelenti, hogy egyre többen értenek egyet azzal, már a schengeni határon meg kell állítani a menekültáradatot és a kibocsátó országokban, vagy azokhoz közel kell a problémát kezelni - fűzte hozzá az államtitkár.

Völner Pál szerint a munkacsoport tagjai egyet értettek azzal, hogy szükség lenne a menekültek és a migránsok megkülönböztetésére a bevándorlás témakörén belül. 

Erre azért lenne szükség, mert a menekültek ügyének elbírálása más nemzetközi egyezmények hatálya alá tartozik, és a mostani problémák jelentős részét a gazdasági bevándorlók okozzák - mondta.

(forrás: MTI)

Menü

Főoldal

Navigáció