Pintér Sándor betiltotta a fajvédő konferenciát

Publikálva: 2014. szeptember 30.

Az amerikai székhelyű, szélsőséges, fajvédő National Policy Institute (NPI) nemzetközi „fajvédő” szervezet orosz radikális személyiségekkel közösen konferenciát szervez Magyarország fővárosában. Közlemény.

Magyarország Alaptörvényének rendelkezései szerint a véleménynyilvánítás szabadságának gyakorlása nem irányulhat mások emberi méltóságának megsértésére, illetve a véleménynyilvánítás szabadságának gyakorlása nem irányulhat a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának megsértésére. A belügyminiszter – teljes összhangban a Kormány és a magyarországi parlamenti pártok közzétett állásfoglalásaival – megállapította, hogy a nyíltan rasszista ideológiai alapokon álló szervezet tervezett konferenciájának előadói a fajelmélet hirdetői, véleménynyilvánításuk Alaptörvényünkbe ütköző, ezért a konferenciát betiltja.
 
A belügyminiszter felhívja a konferencia rendezőit, álljanak el minden további szervezéstől. Pintér Sándor utasította az országos rendőrfőkapitányt, hogy a rendezvényt – annak törvénysértő okán – minden rendelkezésére álló törvényes eszközzel akadályozza meg, és kezdeményezze a konferencia közismerten rasszista nézeteket terjesztő előadóival szemben a beutazási és tartózkodási tilalom elrendelését.

(forrás: kormany.hu)

Menü

Főoldal

Navigáció