Öt éve hozta létre a Kormány az Emberi Jogi Munkacsoportot

Publikálva: 2017. február 22.

A Kormány öt évvel ezelőtt, 2012. februári határozatában (1039/2012 (II. 22.) Korm. határozat) rendelkezett az Emberi Jogi Munkacsoport életre hívásáról, melynek fő feladata, hogy figyelemmel kísérje az emberi jogok érvényesülését Magyarországon, konzultációt folytasson a civil szervezetekkel, érdekképviseleti és szakmai szervezetekkel, valamint alkotmányos szervekkel, emellett pedig elősegítse az emberi jogok magyarországi érvényesülésével kapcsolatos szakmai kommunikációt.

Figyelemmel kíséri továbbá az Egyesült Nemzetek Szervezete Emberi Jogi Tanács Egyetemes Időszakos Felülvizsgálat (Universal Periodic Review - UPR) Munkacsoportjának Magyarország vonatkozásában tett és általa elfogadott, valamint részben elfogadott ajánlások végrehajtását. 

Az Emberi Jogi Munkacsoport megalakulása óta összesen nyolcszor ült össze, utoljára 2016. december 16-án. A korábbi ügyrend nem határozta meg az ülésezés gyakoriságát, azonban a 2014-2018-as kormányzati ciklusban újra alakult Munkacsoport tagjai a téma fontossága és az emberi jogi kérdések sokrétűsége miatt úgy döntöttek, hogy évente kétszer ülésezzen a Munkacsoport. 

A Munkacsoport 2012-es alakuló ülésén döntött az Emberi Jogi Kerekasztal létrehozásáról, amelynek jelenleg 62 civil szervezet a tagja, valamint további 46 szervezet vesz részt meghívottként a tematikus munkacsoportok munkájában. A Kerekasztal 11 tematikus munkacsoport keretében végzi munkáját, amelyek 2013 óta összesen 76-szor üléseztek.

Az Emberi Jogi Munkacsoport tagjai fontos feladatuknak tartják a konstruktív párbeszéd kialakítását a civil szervezetek képviselőivel, amely az elkövetkezendő években is kiemelt szempontként határozza meg a Munkacsoport tevékenységét.

Menü

Főoldal

Navigáció