Fogyatékossággal élők világnapja

Publikálva: 2014. december 3.

Az ENSZ Közgyűlése 1992-ben a 47/3 számú határozatával nyilvánította december 3-át a Fogyatékossággal Élők Világnapjának. A Világszervezet 1993 óta minden évben egy kiemelt témát állít a középpontba, amely idén a „Fenntartható fejlődés: a technológia ígérete” elnevezést viseli.

Ennek keretében a hangsúly az alábbi három területekre koncentrálódik:

2006-ban lépett hatályba a Fogyatékossággal Élők Jogairól Szóló Egyezmény, amely jelentős előrelépést jelentett e csoport számára, mivel ez volt az első nemzetközi dokumentum, amely deklarálta speciális jogaikat. Magyarország Alaptörvénye kiemelten védett csoportként jelöli meg a fogyatékossággal élőket, elismeri speciális jogaikat és szükségleteiket. 

Az Emberi Jogi Munkacsoport működteti a Fogyatékossággal Élők Jogaiért Felelős Tematikus Munkacsoportot, amelynek keretében érdemi párbeszédre van lehetőség a civil szervezetek és a kormányzati szféra képviselői között. Az elmúlt években ezen túl az Egyéb Polgári és Politikai Jogokért Felelős Tematikus Munkacsoport is foglalkozott a fogyatékossággal élők magyarországi helyzetével, valamint az összes Tematikus Munkacsoport ülésén kitértek egy-egy kérdés erejéig a fogyatékossággal élők speciális jogaira.

Menü

Főoldal

Navigáció