A családok nemzetközi napja

Publikálva: 2015. május 15.

A családok nemzetközi napjának létrehozásáról 1993-ban döntött az ENSZ Közgyűlése azzal a céllal, hogy felhívja a világ figyelmét a családokat érintő aktuális kérdésekre, kihívásokra, valamint azon társadalmi, gazdasági és demográfiai folyamatokra, amelyek hatással vannak a családokra. Az évek során számtalan nemzeti és nemzetközi figyelemfelhívó eseményekre került sor a világnap keretében.

A családok nemzetközi napjának témája 2015-ben a nemek egyenlősége és a gyermekjogok érvényesítése a családban. Az idei év tematikájának kiemelt pontja a családon belüli erőszak megelőzése a fair családjogi keretek biztosításával, valamint a megfelelő intervenciós programok kialakításával. Az ENSZ főtitkárának 2015-ös üzenete a családon belül is megjelenő nemi alapú diszkrimináció leküzdésére hívja fel a figyelmet. Hangsúlyozza, hogy a méltányos társadalmi és gazdasági fejlődés csak igazságos jogi keretek és társadalmi normák között, a nők és a gyermekek jogainak biztosításával érhető el. Ugyanakkor az Emberi Jogi Munkacsoport álláspontja szerint a nők és gyermekek jogainak érvényesítése mellet a családok védelme szempontjából kiemelkedő jelentőséggel bír az idősek jogainak biztosítása, a generációk közötti kapcsolat megteremtése is.

Magyarország Alaptörvénye értelmében a társadalmi összetartozás egyik alapvető eleme a család. Az Alaptörvény kimondja továbbá, hogy a családok védelmét sarkalatos törvény szabályozza. Az Emberi Jogi Munkacsoport összhangban az Alaptörvényben foglaltakkal támogatja a családok jogi és társadalmi védelmét egyaránt.

Menü

Főoldal

Navigáció